Gyógyulhatsz, ha akarsz! - Dr. Flórián Sándor weboldala

San - Yin ORVOSI és TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MAGÁNRENDELŐ Rendel: Dr. Flórián Sándor belgyógyász szakorvos, homeopata, akupunktőr, hagyományos kínai orvos

 naplemente3.jpg

 

                                         Holisztikus módon

A   San-Yin   magánrendelő   olyan   páciensekkel   foglalkozik   főképp,
akiknek   betegségtünetei   elsősorban   az  új évezred  emberének   helytelen életmódja következtében alakultak ki.
Holisztikus szemléletmód alapján nem a betegséget,  hanem a sajátos
családi,   munkahelyi   környezetben   élő   beteg   embert   kezeljük.   A
gyógyulásban maga a páciens válik a legaktívabb tényezővé azáltal, hogy előbb megismerkedik   betegsége   lényegével,   és   azzal,   hogy   az   egyes terápiás eljárások mit  hivatottak szolgálni,  majd ezt  követően végrehajtja azokat   az   életmódbeli   változtatásokat,   amelyek   egészsége  megőrzése, vagy visszaszerzése érdekében szükségesek.
 

Az orvosi   tevékenység  lényege pedig az,  hogy az egyetemi  oktatás
legmodernebb   eredményeit   és   a   több   ezer   éves   tradicionális   tanok útmutatásait   felhasználva,   az   adott   beteg   számára   a   legmegfelelőbb terápiás tervet állítsa fel, ill. hogy a szükséges kezeléseket elvégezze.
 

Az orvos és a beteg hatékony együttműködése eredményeként pedig
nemcsak  tünetmentesség érhető el,  hanem az addig gyógyíthatatlannak tartott, „együtt kell vele élni" betegségek is megszüntethetők.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 24
Tegnapi: 11
Heti: 123
Havi: 563
Össz.: 420 734

Látogatottság növelés
Oldal: Holisztikus módon
Gyógyulhatsz, ha akarsz! - Dr. Flórián Sándor weboldala - © 2008 - 2024 - gyogyulhatsz.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »